Kutya vagy gyerek?

Nálunk már teljes a barátság. És hát ugye barátok közt az a szokás, hogy időnként sülve-főve mindent együtt kell csinálni, máskor meg összevesznek valami apróságon. Gino és Dani barátsága is ilyen. Képesek napokig követni egymást mindenhova -persze a lakáson belül- , aztán meg valami nem tetszik Daninak és úgy kell elzárni tőle a kutyát, hogy ne vagdosson mindent hozzá. Ilyenkor egy ideig Gino persze menekül kisgazdája elől -leginkább hozzám, hátha megvédem- , aztán hamar béke lesz, és megint keresi Dani simogató kezét. Dani is egyre jobban tudja, hogy mit lehet tenni egy kutyával és mit nem. Márcsak arra kellene rávenni, hogy ne tekintsen ennyire szoros barátjának minden gazdátlan és gazdával sétáló kutyát... Merthogy ha kutyát lát, máris felhangzik: "szimogat" és már szalad is oda. Én meg persze örülök, hogy szereti a kutyákat, de azért muszáj megtanulni, hogy mindegyik ebre nem lehet csak úgy rárontani...

Hát én már elég rég írtam, de igazából nem volt mit. Oké, leírhattam volna, hogy Csongi imádja a három kutyát, de mivel még csak 9 hónapos, a boldog sikongatáson kívül mást nem csinál velük. Hogy ezzel, pár hétig a frászt hozta a legfiatalabb kutyámra? Hát igen, de azóta Lucky is megszokta, és már ő is odajön "nyalakodni", ha kiülünk Csongival az udvarra. :-)

Azonban amit a nagynéném tacskója művel, az még nekem is meglepő. Hozzászoktam, hogy az egész család ajnározza a kis törpémet, de hogy még egy kutya is ennyire odalegyen érte...

Picike amint meglátja Csongit, már elkezdi becserkészni: óvatosan, lassan odakúszik (hátha nem vesszük észre), néhány perc múlva már a hátát és a kis kezét nyalogatja, majd egy pillanattal később már a hurkás kis combjához simulva fekszik, fejét a kis lábán nyugtatva odaadóan bámulja a rácsodálkozó kis emberpalántát. Csongi persze mindezt kitörő örömmel fogadja, és hogy kimutassa tetszését, teljes erővel megmarkolja Picike felkínált orrát. S hogy mi a reakció? Esetleg harapás? ÁÁÁ, újabb nyalakodás :)

Ha bárki hozzá szeretne érni a kisfiamhoz (ne adj' Isten meg akarja puszilni!), diszkréten eltolja a tolakodót. :-) És ha elválasztom őket, mert indulunk hazafelé, a hűséges kis testőr kurta kis lábain egészen a kapuig kísér minket, és - állítólag - még percekig strázsál a kerítésnél, hogy hátha...

Azért az is hozzátartozik a történethez, hogy mikor megunja a várakozást, bemegy a saját gazdijához vígasztalódni. :-)

Danival egy ágyban alszunk, ezzel biztos sokan nem értenek egyet, de engem ez nem zavar. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy Gino kutya az ágyam mellett ül. Alszik ő a helyén is, de sokszor előfordul, hogy éjjel észreveszem, hogy az ágyunk mellé költözött. Most is így volt. Rám nézett azzal a csodáló tekintettel, ahogy csak egy kutya tud nézni :) Csendesen megsimogattam, majd felkeltem és kimentem a konyhába kávézni. Kint hallottam, hogy a fiam elkezdett forgolódni. Ilyenkor már tudni lehet, hogy nemsokára felébred. Visszamentem és leültem az ágy szélére, hogy "jóreggelt-puszit" adjak neki. Felnézett, rám mosolygott, majd lemászott az ágyról. Észrevette Ginot, mosolyogva odament hozzá. Ahogy a kutya ült, majdnem magasabb volt nála. Odalépett, átölelte a nyakát és közölte: "szejet". Hát ne olvadjak el...?

Pár hónap múlva:

Terhességem alatt sokan megkérdezték, mi lesz a kutyával. Eleinte nem értettem: mi lenne? Aztán jött a többi: Nem félsz, hogy bántani fogja? Meg: És ha elkap valami betegséget a baba? Egy dolog érdekes: szinte kivétel nélkül olyanok kérdezték, akiknek vagy soha nem volt kutyájuk, vagy csak kerti dísznek tartották, alig volt kapcsolatuk vele. A fiam már másfél éves és ezúton szereték minden akkori érdeklődőnek üzenni: a kutya a legjobb barátja. Semmilyen betegséget nem kapott tőle (miért kapott volna?)

A kórházból való hazatérés előtt (azt hiszem két nappal) hazaküldtem egy textilpelust Dani feje alól. Gino megszagolhatta. Meg is kapta ezt a pelust örökbe -játszani- hadd ismerkedjen. (Azóta tudom, hogy odaadni nem lett volna szabad, de a mi Ginónk egy csodakutya: nem lehet elrontani.) Már vártam, mit szól, ha hazaérünk, végülis engem 5 napja nem látott, ráadásul hozok egy nyöszörgő kis csomagot, akinek a szagát már ugyan érezte, de ki ez? Hazaértünk, hagytam, hogy kiörvendezze magát. Aztán ismerkedtünk. Megszagolta Manót, elmondtam neki, hogy ő mostantól itt lesz velünk és neki vigyázni kell rá. Figyelmesen meghallgatott. Aztán a kis csomag rázendített. Na, ez megijesztette. Gondolta, a jól bevált módszer itt is segíthet, így jól megugatta. Hát nem jött be, tovább kiabált a csomag, ráadásul én ismét elkezdtem magyarázni, hogy ezt nem szabad és hogy ilyen bizony még sokszor lesz. Némi bizonytalanságot láttam rajta, de azért elfogadta a véleményemet, talán abban bízott, hogy ha engem nem zavar, akkor nem jelent fenyegetést  ez a furcsa hang. Ettől kezde ha Dani felsírt, a kiságyhoz ment, feltartott orral messziről szaglászta, ha nem mentem oda, akkor jött hozzám, szinte szólt, hogy tegyek valamit. Ha már kivettem a kiságyból és elhallgatott, mire a "őkutyasága" odaért, akkor elkezdte keresni és csak akkor tért vissza megnyugodva a helyére, amikor megállapította, hogy nálam van a kisember. Ilyenkor odajött, a kezemben megszagolta és megnyugodva a helyére feküdt.

Tehát elkezdett vigyázni rá!

Hogy miért jó, ha gyermekünk mellett kutyánk is van? Erre számos jó okunk lehet, talán meg sem lehet számolni. Okot én most nem is hozok fel, inkább megosztom veletek, mi történ ma. Jött hozzánk egy hölgy, aki még soha nem járt nálunk. Jó idő volt, az udvaron beszélgettünk, ölemben a féléves kisfiammal. Három kutyám közül az egyik a lábamnál pihent. A hölgy kétszer is a kisfiam felé nyúlt - nevettette. Rocky a lábaimnál mindkét alkalommal felült. Nem fenyegetően, nem is csinált semmit, hisz nem érzett rosszakaratot a hölgy felől, és egyébként sem bántott még soha senkit, de azért jelezte: itt vagyok, és vigyázok a kisgazdámra. Ha egy állat ilyen önzetlen szeretet nyújt a gyermekemnek, hogyan is juthatna eszembe megválni tőle?

 Egyedülálló anyukák vagyunk. Mindkettőnknek van egy fia. Egyikünk lakásban él egy kutyával, másikunk kertes házban, itt három kutya van. Ami még közös bennünk: a babák érkezésekor fel sem merült, hogy a kutyáknak távozni kellene. Gyermekeink úgy nőnek fel, hogy már korán megtanulják, hogyan éljünk harmonikusan állatok között. Megpróbáljuk másokkal is megosztani fiaink és négylábú barátaik kalandjait.